Régen elveszett már az igaz álmodás,
(de) valahol tán, a szavakon túl,
van még, ami él.

Jókor jó helyen mindig lehetsz óriás,
odafentről a csoda eldől,
míg őrzöd a fényt.

Különös minden szó,
mikor búcsúzni kár,
veled mindenhol minden összeköt már!

Mondd meg, hány pofon kell,
hogy saját útra lépj,
hogy igazán láss, hogy közelebb érj,
de a jót sose bánd...

Különös ébrenlét,
mikor nem félsz, csak élsz,
veled mindenhol minden összeköt rég!

Egy perc a nap, egy perc az éj,
egy percben mindenre juthat fény,
de néha bánt, hogy túl kevés
az a perc, hogy többet élj...

Egy perc a nap, egy perc az éj,
egy percben élheted meg őszintén,
hogy néha sok, vagy túl kevés
az a perc...
Hát lassíts még,
hogy többet élj!

Minden többet érhet, ha szíved védtelen,
Valahol tán, a szavakon túl,
Nincs más, ami kell.

Különös ébrenlét...